Halász Margit
2011. 02. 15.
Hetedik levél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hetedik levél
Hát, édes öcsém, ha ma nem fed be a hó, akkor soha.
 
De ne aggódjon, édes öcsém, a finnek biztos reciklálják majd a havat, s lesz belölle cifra köntös vagy bolhacsípés elleni szer, s innovatiojukkal a legfelső pócra kerülnek az universum piacán.
 
Szorgalmatos gondom van arra, hogy optimális ruhamennyiséggel csavarjam környül magamot. Rénszarvas tractára vagyok hivatalos. Én eleddig csak könyvekben, múzeumokban találkoztam e tetszetős lénnyel. Meghiheti kegyelmed, hogy eleinte viszolyogtam. Aztán arra jutottam, a Nagy Égi Fejedelmünk azért adta az állatokot, hogy tápláljuk velök magunkot.

Derék íze volt a vadnak, nemkülönben prima volt a hangulat ebéd alatt. Annyira megjött az egyepegyém, hogy kétszer is szedtem volt. Sajtokot, gyümölcsököt ettünk utána, a végin penig egy fincsa teát kértem. Tudja, nem szenvedhetem a fekete levest.
 
Ó, el sem is hiszem, hogy holnap már elvakarodom Finnországból. De van még egy estém! S mivel a reménség igen szükséges az embernek, a nagy fehér templom, a lutheránus Tuomiokirkko felé andalogtam. Az én álmom, az én álmom, az én nagy álmom az volt, hogy az éccaka sötétjében vessek egy utolsó pillantást a Nagy Égi Fejedelmünk hajlékára. De halljon csudát, édes öcsém, amint közelgém, látám, hogy orjás nagy fények terjengenek a templomnak körül. Igen, igen, igen, ünnepi díszkivilágításban égett a templom.

Még fel sem is ocsuldtam, amikor megcsúszván egy hóval födött jégdarabon, fenékre esém. De Fortuna a segítségemre sietett, felugrottam, aztán penig illa berek, nádak, erek, elillant mellőlem. Nagy üggyel-bajjal elővettem fotografáló masinámat, s teljesülni látszott reményem, hogy megörökítem az originális fényt. De a hidegtől vagy mitől, inaktív lett az elem. Nem supánkodom, édes öcsém, de gondolja csak meg, ott állott az a temérdek ember, lobbantak a fidibuszok, szólt a zene, s szívemnek minden zsebje megtelt örömmel. Univerzalis lelkesedés cirokált a téren, nihilnek semmi nyoma. Voltak ott bujdosó magyarok is, egynémelyek elmondásuk szerént tágas szállással. El nem múló gyönyörűségem meg volt elegyítve félsszel, mert attól is lehetett tartani, hogy mire visszaérek az új batériával, nem borul újra fénybe a templom. Futottam, loholtam a szálláshelyemre, aztán, uzsgyi, vissza a térre. A tér sarkánál megbotlottam vala és másodízben is fenékre esém. Ez már egy kicsit sajgósabb volt, mint az előző. De gyakran van a', hogy a szerencsétlenség szerencsére szolgál. Kipirult pofával álltam, vártam a jelenést. Azt mondják, csak kérni kell, és megadatik, s csak elhihetjük, ha olyan könyvben olvassuk, mint a Szentírás. A Nagy Égi Fejedelmünk moderált egy másik fényjátékot. Nem győztem kattogtatni a masinámat, aztán elállottam tőle, és csak bámulódtam. A java még csak ekkor jött. A ceremonia végén feltapsoltunk az égre, s úgy éreztem, édes öcsém, hogy a szerencsén fekszem. Reménylem, sikerültek a fotográfiák, s alkalom is kínálkozik majd a megnézésükre. Bár kegyelmeddel előbb megkonferálnám a dolgot, és csak utána jöhetnének a fotográfiák.
 
Azt kérded, édes öcsém, hogy vágyom-e már haza? Hát persze, hiszen tudod, olyan az emberi karakter, hogy minél messzebb kerül attul, ami miatt supánkodik, annál nagyobb particularis érzeményekkel vágyódik oda vissza.
 
A' talám tudva nincsen édes öcsémnél, hogy én acceptálva csudálom az universum gyeométriáját és annak minden teremtményit, de mindennél hívebben szeretem édös hazámat.  


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés