2011. 02. 10.
Hatodik levél
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatodik levél

Azt mondják, édes öcsém, hogy a vendéget meg ne unják, keveset maradjon egy helyt. Originális gondolat. Ma még itt vagyok Tamperében, s hogy a vendéglátóim számára ne tegyem unodalmassá karakteremet, elandalogtam a Lenin Múzeumba. Igen, igen, édes öcsém, ne kapkodja azt a szép pakombartos arcát, ő is egy ember volt, nem?


 
Hát idefigyeljen kegyelmed, legelőször is, Lenin moderálta az októberi revoluciót. Kitetszik ebből, hogy nem volt holmi heckeficki legényke. Lenin két évig élt Finnországban, 1905-től 1907-ig continue, 1917 előtt penig két holnapig. Két szobányi matéria mutatja be életét és finn adventuráit. Tudta-e, édes öcsém, hogy Lenin arany amulettes ügyvédként végzette Szentpétervárott az egyetemet? Ott világolt az amulett az üveg alatt, a tulajdonkét szememmel láttam. Az esszéje, melynek titulusa, Mi követelhető tőlünk, hogy hasznosak legyünk a közösségnek és az államnak öt regulát tartalmaz. Ezek penig: becsület, munkaszeretet, a karakter kibontakoztatása, józan ész, tudás. Az az opinióm, hogy ezek positiv értékek, de valahogy a szívbeliséget hiányolom, valamint a Nagy Égi Fejedelmünk gráciája sem kévantatik meg sehon. Nélküle penig csak hánykódik a fő és a szív.
 

 
Egy almárium előtt megállottam, és elcsudálkozám egy fotográfián, melyen Lenin egy bizonyos K.P. Ivanov nevű munkásnak öltözötten áll. Kételen volt szegény álnéven nekivágni a nagy fehér északnak. Opinióm szerint ódalbordájával, Krupszkajával találhatták ki az egészet, mert egy másik fotográfián az említett asszony munkásasszonynak öltözötten követi urát a bujdosásba. Lenin egyszer Turku felé félúton észrevételezte, hogy a cár csatlósai követik, s legott aktív módon leugrott a sebes vonatról és tizenkét kilométert gyalogolt Turkuig.
 
Ezzel csak azt szerettem volna tudva tartani édes öcsémnek, hogy Lenin nem csupán elméjét pallérozta Szentpétervárott, de fizikuma sem volt fortunátlan. Még egy gondolat engedtessék meg Leninről, aztán ígérem, naturális témával folytatom, a rénszarvasokról írok. Távul legyen töllem az okoskodás, de kételen vagyok a pennám végire tűzni még egy lenini szentenciát. Mediaceasarként írja a lapjáról, az Iszkráról, hogy egy lap akkor jó, ha nemcsak közösségi agitátor, hanem egyben collektiv organiser is. Közösségszervező erő, szép idea, mondtam én édes öcsémnek az elején, hogy ne dobja a sutba a levelem.
 

 
Van egy érdekes állat itt Finnországban, igaz, én csak múzeumban láttam, de akkor is! Erről az állatról én gyermekségemtől fogvást hallok beszélni. A fején, mint két jól leveledzett ág, nyúlik két oldalra két szarv, de az is bizonyos, hogy a természet azokot nékie hasznára adta. Némely állatokot a Nagy Égi Fejedelmünk jókedvében teremtett, másokot fáradtan, megint másokot humorral. Hát a rénszarvasra azt adta, hogy cipelje azt a nagy fejdíszt. Azt is olvastam egy africai mesében, hogy Fejedelmünk azokot az állatokot promotálta fejen levő kinövésekkel, melyek nem igazán tudnak gondolkodni. Ha ez igaz, akkor a rénszarvasnak igen kevés sütnivalója vagyon. De elég a', hogy én ez állatot igen kedvelem, éppen hogy a szarva miatt, mely énnekem a florát juttatja eszembe, mert az is ősszel elszáradván tavasszal új hajtásokat növeszt. És ez a ceremonikus cirkuláció meggyönyörködteti az inaktív lelket is, nemhogy az enyémet.
 

 
Isten minden jókkal áldja meg édes öcsémet,  szeressük  Nagy Égi Fejedelmünk csudálatos teremtményeit el nem múló lelkesedéssel. Amen.

 

 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés